2015. július 4., szombat

Eltitkolt könnyek 1. Fejezet

Eltitkolt könnyek
1. Fejezet -Érzelmeim szárnyán

Első gondolataim levele olvasása után az üresség volt . Kihasznált és egyedül hagyott megalázott . Ezután nem tudom mit tehetnék most itt vagyok 3 évvel később de mikor újra elolvasom azt a pár sort sirhatnék kap el . Eset után az összes "barátom"elfordult tőlem teljesen egyedül maradtam . Manapság sem találom a helyemet ezért döntöttem a költözés mellett . Észak-Amerika egy Wasington megyéjének egy kicsi városába Forksba . Szüleim nem helyeselték ezt de bele törödtek hiszen már ott is nagy korunak számítok így nem volt bele szólásuk a döntésembe . Így hát egy kis városba tartok a repülő  ülve írom ezeket a sorokat . A külön féle gondolatok szaladgálnak a fejemben ilyenek pl. Kedvelni fognak ? Befogadnak ? vagy Jó ötlet volt ez ? És minden kérdésre azt gondolom a hazai helyzetnél rosszabb nem lehet . Otthon leköptek az emberek mert Kristóf azt terjesztette hogy kurválkodom. De ez nem igaz ! Ne hogy félre értsétek ! Pénzem nem ebből van hanem a népművészeti weboldalamból amin a saját ékszereim táskáim és hasonló dísztárgyakat áruk amiket szintén én készítek . Ez a költözés a fejlesztés szempontjából is jó lehet hiszen minden kúltúra felé nyitott vagyok és Forks mellett van egy Indián rezervátum kúltúrájuk szines és változatos ami nekem pont  bele illik az arculatomba .
-Kérjük kedves utasainkat kapcsolják be biztonsági öveiket hamarosan landolunk . Köszönjük , hogy a Port Angelesi társoságot választották . - Port Angelesbe érkeztem. Már csak 1-1,5 óra és az új otthonomba érkezem . Fura ezt ki mondani ...
Annyira bele merültem az életem rövid összefoglalójába , hogy bemutatkozni is el felejtettem  Kristiina Hanna Esperanza Herman Houvinen Gracia vagyok tudom kicsit hosszú név de jellemzi a szármázom negyed rész finn vagyok negyed rész német negyed olasz és negyed magyar . Szüleim svájcban ismerkedtek meg és hamar egymásba szeretettek Finn és német kettős állampolgár vagyok mint apu de magyarországon éltem életem nagy részét furcsa lehet számotokra , hogy nem europán belül költöztem hanem masik kontinensre ennek is oka van . De erre később térek vissza .
Miután leszáltam a gépről fel vettem a csomagjaim majd fogtam egy taxit . És utaztam is a vég célom felé .

2 nap múlva

Huh a pakoláson túl vagyok és meg érkezett az én kicsikém is . Egy kis fehér terepjáróm egy Nissan Qashqai dci 130 imádom :) ! :) Ideje el menni fel fedezni a kis indián rezervátumot . Tudom , hogy két nap nem szabadott volna elég lenni-e a ki pakolásnak de mivel egyedüli szomszédom az tengerpart . Mikor Forksot irtam kicsit benéztem mikor neten vettem a házat szabályosan mondhatom ez már La push ahol van a házam . De nem baj így jobb nekem legalábbis így könnyebben tanulmányozhatom a kultúrát . Amúgy is itt nyugodt minden mikor kihoztak ide egyből bele szerettem a környékben nem zsúfolt sőt a legközelebbi ház van vagy egy kilóméterre de nem baj így jobb sokkal de sokkal jobb . Itt nem találhat meg a múlt . De ideje a környékre koncenrálni . Mivel mindig is imádtam a tengerpartokat ezen mentén indultam el a táskámmal a hátamon . Tudom tudom unalmas vagyok . Gyönyörü a táj ezt meg kell hagyni . Hatalmas sziklák minden felé . -gondoltaimból egy síkítás szakított ki . Egy éles riad gyermeki hang aki segìtségért kiabál . Nem hagyhatom meg hallni a tenger felé néztem ami alattam terült el ( időközben egy szikla szlirtre máztam fel . )Magas de nem érdekel , ha meg halok is itt legalább segiteni próbálok neki . Ezek a gondolatok már a viz felé zuhanva gondoltam . A víz rohadt hideg volt el kezdtem a kis test felé úszni a legnagyobb tempóval úszni amennyire csak tudtam az erős hullámok miatt . Egy csoda szép vöröses barna hajú nagy csoki barna szemű riadt kislány kapálozott a vízben . Mikor oda értem hozzá láttam a szemében örül nekem de még mindig nagyon fél .De mikor érezte segítek fent maradni kicsi meg nyugodott
-Szia Kriistiina vagyok . És segíteni fogok neked de neked is kell nekem segítened , rendben ? -mondtam és egyben kérdeztem is . - Csókolom Nessi és rendben - válaszolta vékony és elgyengült hangon .
-Kapaszkodj erősen a nyakamba és meg próbálok ki úszni a partra rendben ? -próbáltam határozott lenni de nagyon fáztam fáradt és gyenge is voltam már . A kis csöpp gyermek minden bizalmát belém fektetve hagyta , hogy segítsek neki , nem sokkal a part előtt már éreztem nem bírom tovább mikor egy kis remény nem magam miatt hanem a kisangyal miatt a hátamon
- Nessi ? -Jött egy ideges hang a part felől . És egyre több . Nessi a hátamon elkezdett fészkalódni és kiabálni -Jacob itt vagyok . -mikor a srác ide fordult és indult meg nagy sebességgel a víz felé tudtam eljött az a pont amikor feladhatom a kicsi akkor is életbe marad . Ezek voltak talán az utolsó gondolataim . Hogy  isten azért teremtett , hogy egy kis angyalt meg mentsek . Mosolyodtam el és engedtem el az izmaim fejjel a vízbe zuhava elkezdtem süllyedni nem ellenkeztem már nem volt erőm -de hallottam Nessi keserves sírását és síkítását . Tudtam ez értem szól . De őt már ez a Jacob nevű srác kihúzza nekem meg már mindegy úgy is csak egy roncs vagyok . Egy senki , a családom is majd meg lesz nélkülem . Talán elájultam talán meg halltam de nem éreztem már semmit . Ha ilyen a halál akkor nem bánom . Tudva , hogy Nessi remélhetőleg jól van . A szemem előtt elkezdtek az emlékek le pörögni . Tudom , hogy ez a vég . A gyerekkorom az első szerelmem Áron .  Kristóffal való kapcsolatom a megaláztatások minden, de valami nem strimmel egy forró kéz rántott vissza valahonnan nem érzékeltem sokáig talán csak egy pillanatra nem tudom . Utánna csak a jól megérdemelt sötétség vett körül . Tehát ez a vég ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése